GYAKORI KÉRDÉSEK
Az 50 perces ülések során bármiről beszélhet, ami foglalkoztatja, illetve ami kapcsolódik a hozott kérdéséhez vagy problémájához. Az első egy-három ülés során eldöntheti, szeretne-e velem együtt dolgozni, illetve eldől én vagyok-e az Önnek megfelelő terapeuta, valamint folytatás esetén meghatározzuk az elérendő terápiás célt is. A terápia fókusza és az elérendő cél tetszőlegesen változtatható a folyamat során – a terápia nagyrészét tulajdonképpen a terápiás munkával és a terápiás térben zajló eseményekkel kapcsolatos érzéseire való reflektálás teszi ki. A terápiás módszert vagy módszereket annak megfelelően választom ki, mit tartok a leghatékonyabbnak az adott helyzetben. Gyakran szoktam otthoni munkára is javaslatot tenni az ülések közötti munka intenzitásának fokozása érdekében.
A legtöbb kliensemmel heti egy alkalommal találkozom. Az ülések gyakorisága azonban változhat attól függően, hogy milyen jellegű kérdésen dolgozunk, mire van szüksége, vagy milyen az időbeosztása. A terápia végéhez közeledve gyakran fokozatosan csökken az ülésgyakoriság, mielőtt lezárnánk a folyamatot.
A terápiák általában a terápiás szerződés megkötését követően egy előre megbeszélt ülésszámig tartanak; ezt követően átbeszéljük, mi az, ami megvalósult a kitűzött célokból és van-e még min dolgozni. A célok átbeszélése általában rendszeres időközönként is történik. Elképzelhető néhány (három-négy) alkalmas tanácsadás egy-egy specifikus kérdés esetén; a rövidtávú terápiák általában kb. 10-15 ülésből állnak, a középtávúak néhány hónapig, a hosszútávúak pedig akár több mint egy évig. A feltáró jellegű terápiák (azaz amikor a hozott probléma nem specifikus) kevésbé ülésszámhoz kötötten működnek. A terápia típusa és hossza mindig a kliens igényeihez van szabva.
A megfelelő terapeuta kiválasztása a sikeres terápiás folyamat első legfontosabb lépése. Érdemes meggyőződnie róla, hogy szimpatikus-e a választott terapeuta, mielőtt elköteleződne a terápia mellett. Jó jel, ha biztonságban érzi magát a terápián és úgy érzi, meg tud bízni a terapeutájában, aki figyel rá, megérti Önt és betartja a szakmai kereteket (pl. nem próbál meg a terapeutája helyett a barátja lenni és nem beszél túl sokat magáról). A terapeutájának képesnek kell lennie válaszolni a terápia menetét érintő kérdéseire és az Ön terápiával kapcsolatos érzéseinek megvitatására anélkül, hogy túlzottan védekezővé vagy erőszakossá válna. Fontos, hogy Ön úgy érezze, összességében halad a kitűzött terápiás céljai felé.